|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 8 találat | lapozás: 1-8 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Teleki Károly 1994. május 29.Máj. 29-én ünnepelte fennállásának 675. évfordulóját a Maros megyei Sáromberke község. Erre az alkalomra jelent meg Sáromberke történetéről egy kötet /Sáromberke 1319-1994, kiadja a Sáromberki Református Egyházközség/ szerzője Szabó Miklós, a Román Akadémia Társadalmi és Humán Tudományi Marosvásárhelyi Intézetének főkutatója. Ez az ünnepi alkalom egyben tisztelgő főhajtás volt a településhez kötődő Teleki család emléke előtt. Leleplezték Teleki Sámuel kancellár emlékére a református templomban elhelyezett emléktáblát a következő szöveggel: "Római Szent Birodalmi Gróf Széki Teleki Sámuel /1739-1822/ kancellár, a marosvásárhelyi Téka alapítója, az erdélyi magyar tudományosság, egyházak és iskolák pártfogója emlékére állították a falu lakói 1994 május havában". Felolvasták a külföldre kényszerült gróf Teleki Károly üzenetét, majd tudósok emlékeztek Teleki Sámuelre. /Népújság (Marosvásárhely), máj. 31./ Szabó Miklós Sáromberkéről szóló munkájával elnyerte az Erdélyi Múzeum-Egyesület honismereti pályázatának harmadik díját. Az ünnepi emlékezésen előadást tartott még dr. Tonk Sándor egyetemi tanár, az EME országos alelnöke, dr. Deé Nagy Anikó, a Teleki-Bolyai Könyvtár főkutatója. /Népújság (Marosvásárhely), máj. 26./2011. július 26.Visszaszolgáltatták a Teleki- kastélytÚj fejezet kezdődik az épület történetében A XIX. században, empire udvarházak mintájára építették a sárpataki kastélyt, amelynek utolsó tulajdonosa Teleki Károly gróf volt. Az uradalmat 1948-ban államosították. Ezt követően egy évig üres volt. 1950-ben a kommunista hatalom az 1942-től 1949-ig tartó görög függetlenségi és polgárháború áldozatainak ide menekített árva gyerekeit helyezte el ideiglenesen az épületben. Miután őket hazatelepítették, 1951-ben a mikházi kórházotthonból elmebetegeket, majd 1952-től mostanáig halmozottan fogyatékos nőket gondoztak a falai között. 1962 – 1967 között a kastélyhoz tartozó területre több – a szociális otthont kiegészítő – melléképületet húztak fel, amelyeket ma is eredeti rendeltetésüknek megfelelően használnak. Az Amerikai Egyesült Államokban, illetve Kanadában élő tulajdonosok 2005-ben a tulajdonjog visszaállítására vonatkozó, 2001-ben megjelent 10-es törvény alapján igényelték a kastélyt a hozzá tartozó területtel, emellett 50 ha termőföldre és mintegy 20 hektár erdőre is jogot formáltak az egykori 365 hektáros birtokból. Mivel külföldi állampolgárok, a törvény szerint kárpótlást kaphatnak. A megyei földosztó bizottság döntése azonban még nem végleges – tudtuk meg a polgármestertől. A kastélyt illetően sikerült kiegyezni a volt tulajdonosokkal. A megyei tanács jogügyi osztályáról megtudtuk, hogy a kórházotthon vezetőségének jelenlétében másfél hónappal ezelőtt tárgyaltak a tulajdonosokat képviselő ügyvéddel, és megegyeztek abban, hogy a kastélyépületet természetben visszaszolgáltatják a hozzá tartozó parkkal. A melléképületek nem képezték az ügy tárgyát, mivel ezeket az államosítás után húzták fel. A döntésről elégedetten nyilatkoztak a tulajdonosok, de még írásos választ nem küldtek. Miután végső egyezség születik, valószínű, hogy az ápoltak elköltöztetéséig a megyei tanács bérbe veszi az ingatlant. Mivel két szociális létesítmény van Sárpatakon, gyakorlatilag megoldható a gondozottak sorsa. A sárpataki intézményben 105 ápolttal 60 alkalmazott foglalkozik. Tudomásunk szerint a Teleki család turisztikai célra szeretné használni majd a kastélyt, így még az idén új fejezet kezdődhet az épület történetében. Népújság (Marosvásárhely) 2011. november 5.Múltidéző – Adalékok széki gróf Teleki Ernő (1902–1980) életéhez2011. október 4-én a Minerva Művelődési Egyesület székházának előadótermében bemutatták a széki gróf Teleki Ernő emlékére készített Démonok tánca című dokumentumfilmet. Az erről szóló beszámolót jegyző Ferencz Zsolt hangsúlyozta, hogy „az utókor nagyon keveset tud gróf Teleki Ernőről, különösen fontos, hogy életművét szélesebb körben megismerjék”. Idézte továbbá az est házigazdájának, Tibori Szabó Zoltánnak véleményét, aki szerint „ennek érdekében tette meg az első, ám kétségtelenül jelentős lépést az a csapat, amely Ludvig Daniella vezetésével Teleki személyének és munkásságának bemutatására vállalkozott”. A témával foglalkozni akarók figyelmét felhívom arra, hogy egy évtizede, a Művelődés 2001. évi 12. számában igyekeztem ráirányítani a figyelmet gróf Teleki Ernő személyiségére. A téma időszerűsége miatt talán nem szerénytelenség, ha eddigi kutatásaim fontosabb eredményeit megosztom minden érdeklődővel, különös tekintettel egyes történelmi adatok meg nem haladott újszerűségére. Az 1697. április 20-án birodalmi grófi rangra emelt széki Telekiek története több évszázada összeforrt Erdély históriájával, politikai és művelődési eseményeivel. A Beszterce-Naszód megyei Paszmoson háborítatlanul és csodálatos környezetben élhetett a Telekiek katolikus ága. A családi kastély Besztercétől délre, Nagysajó mellett, egy eléggé eldugott völgyben épült. A birtokot Teleki Mihály (1671–1720) Kővárvidék főkapitánya, Kolozs vármegye főispánja szerezte meg. A paszmosi ősi ház külső megjelenésében is meseszerű volt, Kővári László megfogalmazásában: „szeszélyes tornyokkal épült ódon kastély”. A kertet és az ebédlőt szentek barokk fogadalmi szobrai ékesítették, melyeket 1796-ban Teleki Mihály (†1793) kamarás és felesége, makfalvi Dósa Ágnes (1762–1806) faragtatott. Az ebédlő falát egy ovális keretű Esterházy-kőcímer díszítette, amit Teleki Ernő a kolozsvári házból vitetett oda és falaztatott be. A paszmosi kastély bejárati kapuja felett elhelyezett kettős – Teleki–Haller – „beszélő címer” az egykori erődített kúriát újjáépítő házaspár, Teleki Pál (1719–1773) Fogarasföld főkapitánya, Doboka vármegye főispánja és hallerkői gróf Haller Borbára (1719–1770) emlékét őrizte. Halotti epitáfiumaik jelzik, hogy elmúlásuk után sem váltak meg egymástól, a kolozsvári piarista templom kriptájában egymás mellett nyugszanak. Az udvarház legfontosabb történelmi emléke a mögötte álló mocsári tölgy, melynek koráról a törzsére erősített fémtáblán olvasható „Anno 1406” felirat tanúskodik. A 605 esztendős, 25 m magas és 7,10 m kerületű ősfa méltó emléke az őt gondozó három évszázados főúri családnak. Ernő ősei között tudhatta Teleki Ferencet (1785–1831), akit a családi krónika „Költő”-ként emlegetett. Bizonyára nem véletlenül maradt fenn a „Békesség Embere” jelzője sem, amit Herepei Károly használt búcsúztatásakor. A sokoldalú császári és királyi kamarás előd a híres, Göttingában végzett matematikus volt, akit a Magyar Tudományos Akadémia halálának évében tiszteleti tagjául választott. Nevéhez fűződik a kézi szögmérő feltalálása, melyet a bécsi Voigtländer cég gyártott és forgalmazott. Ő kivételesen nem Paszmoson, a nevezetes családi birtokon, hanem Besztercén született. Ennek oka az volt, hogy várandós édesanyját a Horea-féle felkelés idején a megerősített szász városba menekítette férje, Teleki Mihály. Ernő édesapja, Teleki Ferenc (1870–1925) országgyűlési képviselő a paszmosi családi uradalomban született. Negyedszázaddal később, a millennium évében – 1896. január 9-én – vette feleségül losonczi báró Bánffy Annát. Felesége korai, 1907. október 7-én, 30 éves korában bekövetkezett halála miatt rövid, csupán évtizednyi házasságukból így is öt gyermek született. Három kisleány: Erzsébet (1896–1981), a rövid életű Margit (1898–1906), valamint Cecília (1901–1981) és egy fiú ikerpár: Andor és Ernő. A fiúk születésekor már az egész család Kolozsvárt élt, az Egyetem utca 8. szám alatti fényűzően berendezett Esterházy-házban lakott ugyanis Bánffy Anna édesanyja, lévén a galántai Esterházyak famíliájába tartozott. Az épület nevezetessége, hogy ott 1748-ban rátóti Gyulaffy László árvaházat alapított, melyet 1840-ben megvásárolt gróf Esterházy János Nepomuk (1824–1898), akkor került családja birtokába. Teleki Ernő ikertestvérével, Andorral együtt Kolozsvárt, 1902. szeptember 11-én született. Az ikrek édesanyja ötéves korukban meghalt, azután nagymamájuk, galántai gróf Esterházy Cecília (1857–1946), losonczi báró Bánffy Ernőnek (1850–1916), az Erdélyi Magyar Gazdasági Szövetség elnökének, az Erdélyi Református Egyház és a Kolozsvári Református Kollégium főgondnokának felesége nevelte őket. A família, amelybe születtek, és a név, amit viseltek, már kicsi korukban kiemelte a fiúkat az átlagos gyermekkorból. Amikor az elalvás előtti mese helyett családjuk történetét hallgatták, tulajdonképpen Erdély históriájával ismerkedtek. A Teleki-gyermekek ezüst kamarási kulcsokkal játszóttak, s megtanulták, hogy a különböző századokban a ruházat mely részén kellett viselni azokat. Egyfajta családi ereklyének számított altorjai gróf Apor István kincstartó 1689-ből származó ezüstkanala. A pecsétnyomó használatának gyakorlásánál sem kellett veszekedniük, 23 kipróbált darabbal próbálkozhattak. A vallásos érzületet volt hivatva felszítani a Krisztus keresztszilánkját őrző ereklyetartó, és az egykori cseszneki Esterházy-erődítmény várkápolnájából megmaradt ezüst misekönyvtábla, melynek domborművein Alexandriai Szent Katalin és Szent Borbála attribútumai tükröződtek. A magántanuló ikerpár az elemi iskolát 1912-ben, a Váradi Albert igazgatta római katolikus Főelemi Fiúiskolában fejezte be. Középiskolai tanulmányaikat az Erdélyi Római Katolikus Státus kegyesrendiek vezetése alatt álló főgimnáziumában folytatták, ahol 1920-ban érettségiztek. Osztályfőnökük a nagy tudású, széles látókörű piarista szerzetes, Patay József volt. Az érettnek nyilvánított ikertestvérek sorsa különféleképpen alakult. Andor a budapesti Kereskedelmi Akadémián szerzett diplomát. Kolozsvárra visszatérve a bankszakmában helyezkedett el. 1927-től külföldön, a nemzetközi kereskedelem világában tevékenykedett. Először Konstantinápolyban bukkant fel, mint egy ipari vállalat alapítója. Később a budapesti Külkereskedelmi Hivatal Rt. athéni megbízottja, majd párizsi, hágai és brüsszeli kirendeltségének vezetője. 1937-ben a párizsi Nemzetközi Kiállítás helyettes kormánybiztosa, 1940-ig a budapesti Weisz Manfréd Művek (a későbbi Csepel Művek) igazgatója, a második bécsi döntés után a Külkereskedelmi Hivatal elnöke. Elismertségéről annyit, hogy egyéb kitüntetések mellett megkapta a francia becsületrend tiszti keresztjét és a belga koronarend lovagkeresztjét. A második világégés után az emigrációt választotta. A messzi távolban is nagy szeretettel őrizte nagyapja és édesapja házassági gyűrűit, melybe feleségeik neveinek kezdőbetűi és házasságkötésük évszáma volt begravírozva: Cs[erényi] A[nna] 1867 és B[ánffy] A[nna] 1896. A nemzetközi hírnevet szerzett külkereskedelmi szakember és máltai lovag 1978. január 22-én, a távoli Buenos Airesben hunyt el. Ernő édesapja betegeskedése miatt az érettségi után csak két év múlva folytathatta tanulmányait. A budapesti Közgazdasági Egyetem hallgatója lett, 1926-ban visszatért szülőföldjére. Az egyetemen szerzett ismereteinek korán hasznát vette, édesapja halála után tizedik, egyúttal utolsó családi tulajdonosként átvette a paszmosi birtok kezelését és irányítását. 1933-tól a magyar királyi Külkereskedelmi Hivatal bukaresti kirendeltségének megbízottja. Ehhez a külügyminisztériumnak is hozzá kellett járulnia, az engedélyt román állampolgársága miatt kapta meg. A magyar–román gazdasági kapcsolatok fejlesztésén, előmozdításán fáradozott. Három év múlva a korábbi előny hátrányára változott, román állampolgársága miatt mondatták le feladatköréről. Egy éven keresztül állás nélkül volt, majd 1937 novemberétől 1944-ig a Magyar Általános Hitelbank (MÁH) szerződéses alkalmazottja lett. A II. Károly király által létrehozott Nemzeti Újjászületés Front keretében felállított magyar alosztályt, a Magyar Népközösséget gróf Bánffy Miklós vezette. Elnökletével három fő szakosztály jött létre: a Jósika János vezette közművelődési, a Kós Károly irányította társadalmi és a Szász Pál felügyelte gazdasági. Alosztályának vezetését a szakmai elismertségnek örvendő Teleki Ernő látta el. A második bécsi döntést követően – hevenyészett feljegyzései szerint – a két ország közötti magas szintű politikai üzenetváltásba is belesodródott. A bukaresti tapasztalatok alapján egyes román politikusok úgy gondolták, hogy bízhatnak benne. Közvetítésre alkalmas személyét alátámaszthatta, hogy rokona volt gróf Teleki Pál miniszterelnöknek. 1940. szeptember 3-án keresték meg Iuliu Maniu üzenetének közvetítésével, amit a tudományos kutatások eddig nem támasztották alá. Ionel Pop – aki Teleki Ernő sajátos jellemzése szerint Maniu pártelnöknek, a Nemzeti Parasztpárt első zászlós urának bizalmi emberei közé tartozott – javaslatában nem kevesebb szerepelt, mint Dél-Erdély önként való átadása. A kapcsolatfelvételt elősegítette, hogy a Magyar Általános Hitelbankhoz kötődő Telekihez kollegiális viszony fűzte, Pop volt a MÁH romániai vállalatainak elnöke. Erdély egészének átengedését a javaslattevő román politikai erők két feltételhez köthették, erre utalnak Teleki Ernő jegyzetfüzetében a ceruzával odavetett mondatok: az egyik az autonómia – melyről regénybeillő módon a bukaresti királyi palota kerítésénél folytatott tárgyalásokat, – a másik a német megszállás biztosítása, míg a magyar hadsereg bevonul Észak-Erdélybe. Utóbbi kérés a magyarság feltételezett bosszújára hivatkozva fogalmazódott meg. Minderről Teleki Pál az akkori romániai nagykövet, Bárdossy László rejtjelezett táviratából értesült. A javaslatokat visszautasította, elfogadhatatlannak minősítette, attól tartott, hogy a feltételekhez kötött lépés az akkori felfokozott közhangulatban a kormány elsöprésével és talán forradalommal is járna. A nemleges választ Teleki Andor adta át a Szovátán tartózkodó Ionel Popnak. A magyar csapatok kolozsvári bevonulását követően Teleki Pál miniszterelnök – folytatódnak Teleki Ernő bejegyzései – az Esterházy-házban tárgyalást folytatott. Ezen Észak-Erdély politikai képviseletét és a visszaperlési jog kérdését beszélték meg. A képviselők névsorát össze is állíthatták, mert a jelenlevők – László Dezső és Albrecht Dezső – parlamenti honatyák lettek. Kállay Miklós miniszterelnöksége idején Teleki Ernőt a Felsőház tagjává kooptálták, aki határozattan tiltakozott az ellen, hogy ez rendiségi alapon történjen meg. Ajánlói az alkotmányt segítségül híva azt a megoldást választották, hogy a kormányzónak joga van rendkívüli érdemekért a megfelelő személyeket kinevezni. Rajta kívül még ketten kerültek ilyen módon a parlamentbe: Baranyai Lipót, a Magyar Nemzeti Bank elnöke és a Felsőház „Benjáminja”, Széchenyi Károly. Teleki Ernő képviselősége kérészéletűnek bizonyult, két hónap után lemondott mandátumáról. Ebben talán része lehetett Bárdossy László miniszterelnök korábban megfogalmazott véleményének, mely szerint az Észak-Erdélyből a parlamentbe behívott, kooptált képviselőket tömörítő Erdélyi Párt „kezelhetetlen”. Magyarország sorsa és Erdély jövője szempontjából rendkívül kritikus időszakban – a Lakatos-kormány idejében – Teleki Ernő felkérést kapott, hogy vállalja el a romániai követ posztját. Bizonyára ismerhették egyik állásfoglalását: „Bukarest Pest számára a saját embereik alkalmatlansága folytán mindig torz tükörben állott.” A külügynek szüksége lehetett jól informált, mindkét fél részéről elfogadható, a román politikai és gazdasági körökben járatos diplomatára. Teleki Ernő a későn jött felkérésnek nem tudott eleget tenni. Ha Teleki Pál idejében történt volna, ketten bizonyára többet elérhettek volna a magyar–román kapcsolatok javítása érdekében. A politikai élettől való többszöri visszavonulását fontos szakmai feladat feledtette: az Erdélyrészi Gazdasági Tanács második embere, ügyvezető alelnöke lett. A kolozsvári Kereskedelmi és Iparkamara Kossuth Lajos utcai székházának II. emeletén működő Tanács feladata a kelet-magyarországi, az észak-erdélyi területek és az „anyaország” gazdasági életének minél eredményesebb összehangolása volt. Azon intézmények közé tartozott, melyet nem magyarországi „ejtőernyősök”, hanem helybeli, hozzáértő szakemberek irányítottak. Jelentőségét hangsúlyozta, hogy uzoni gróf Béldi Kálmán zsibói földbirtokos elnökletével a magyar kormány tanácsadó és véleményező szerveként működött. A Tanács tagjai közé tartozott még losonci gróf Bánffy Miklós (akivel a Magyar Népközösségben együtt dolgozott), Korparich Ede (az észak-erdélyi Hangya-szövetkezet marosvásárhelyi elnök-igazgatója), Rátz Mihály építőmester (a kolozsvári Iparos Egylet elnöke) és széki gróf Teleki Béla (az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület elnöke). A hívő, keresztény embert azzal tisztelte meg egyháza, hogy az Egyházmegyei Tanács (régebbi nevén Erdélyi Római Katolikus Státus) tagjává választotta. A Tanács hatásköre az erdélyi egyházmegye területén lévő római katolikus középiskolák, gazdasági iskolák és a velük kapcsolatos bentlakások fenntartására, az egyházmegyei alapok tulajdonát képező bérházak, mező- és erdőgazdasági ingatlanok kezelésére terjedt ki. A világi tanácsosok között ismerős nevekre bukkanhatunk: György Lajos (a Líceum-könyvtár igazgatója) és gróf Béldi Kálmán. Az 1945 után bekövetkezett nagy történelmi és politikai változások után osztály- és sorstársai általánosan jellemző életét élte. 1949. május 1-ig állás nélkül tengődött. Akkor lehetőséget kapott, hogy képességének és tudásának megfelelően megtalálhassa az őt megillető méltó helyét, és beilleszkedhessen a szocialista Románia új társadalmi rendjébe. A 7. számú Átképzési Központban (Centrul de recalificare No. 7.) fél év alatt elsajátíthatta az asztalos mesterséget. Első munkahelye egy nagy építkezési vállalat (Intreprindere Construcţia şi Instalaţii) volt, ahol villanyszerelő beosztásban dolgozott. Ezt követően 1952 és 1954 között raktárnok volt a Mezőség legnagyobb községében Mocson, egy Cariera nevű üzemnél. Mind feljebb emelkedett, következő munkahelyén, a község tanácsházának egészségügyi osztályán (Sfat Popular Raion Mociu Secţia Sanitară) könyvelőként már tisztviselői beosztásba emelkedett. 1954-ben egy hirtelen fordulattal a „romániai burzsoázia” élő-halottjait gyűjtő temetőbe, a Duna-Deltában fekvő Măcinbe, a Brăilától keletre fekvő faluba internálták. Először ott készültek a filmben a démonok táncaként emlegetett torzképrajzai. Érzékeny lelkülete így tükröztette az őt körülvevő abszurd világot és irracionálissá torzult szereplőit, a nagyon is létező, nemcsak képzeletében élő, az emberi alapvetést, a humánumot megtagadó, a sztálini nemzeti szocializmus módszereit másoló országot, az akkori román Abszurdisztánt. Hazatérhetett, túl értékes volt ahhoz, hogy elpusztítsák. 1955-től alkalmat kapott egyháza közelében és a műemlék-restaurálás területén működni. Két éven keresztül a Szent Mihály-templom felújítási munkálatainál anyagraktárosként nyert beosztást. Ezt követően a Farkas utcai református templom és a lutheránus püspökség épületének helyreállításánál volt technikusi beosztásban. Később mintázó szobrászként ismét a főtéri templom megújításánál jutott munkalehetőséghez. A megváltozott világban 1960. május 15-én kapott először műveltségének, érdeklődési körének és habitusának egyaránt megfelelő feladatot. A Római Katolikus Egyházművészeti Bizottság tagja lett, mely Kolozsváron, a Szent Mihály plébánián működött. Ha megismerkedünk a bizottság összetételével, megérthetjük lelkesedését és ügybuzgalmát. Elnök: Márton Áron püspök, alelnök: Baráth Béla kanonok-plébános, tagok: Bágyuj Lajos építőmester, Rátz Mihály műszaki tanácsos, Kelemen Lajos nyug. levéltári főigazgató, Köpeczi Sebestyén József nyug. egyetemi könyvtárnok, heraldikus, Bíró Vencel nyug. egyetemi tanár, az 1948-ban államilag feloszlatott piarista rend exprovinciálisa és Vámszer Géza középiskolai tanár. Az egyház érdeme, hogy a rossz anyagi viszonyok és társadalmi megbecsültség nélkül tengődő neves szakembereket bevonták. Ideig-óráig egyfajta védőhálót vontak köréjük, s talán némi anyagi segítség is adódott. A legfontosabb mégis az a tudat lehetett számukra, hogy ismereteikkel, tudásukkal még mindig tudnak és engedik őket szolgálni közösségük javára. Miért vonzódott a gazdasági és pénzügyi szakember a műemlékekhez, a régi tárgyakhoz? Mindez visszanyúlik a messzi gyermekkorba. A szülői ház és a paszmosi kastély berendezése egyaránt a múltat idézte. Emlékezzünk Bíró József művészettörténész egyik örökbecsű megállapítására, mely szerint Erdélyben „a kastély már maga a történelem”. A családi arcképcsarnok festményei és az ősökhöz kapcsolódó régi tárgyak szinte mindegyike Erdély történetének hol dicső, hol szomorú évszázadáról regélt. A kiterjedt rokonságban egyöntetű tisztelet övezte az ellenségei által „Kopasz”-nak gúnyolt Teleki Mihály kancellárt. Még azt is számon tartották, melyik családtag őriz róla készült képet, metszetet vagy egyéb ábrázolást. Akkor még volt hol keresni azokat: Teleki Artúrnál (Dudu bácsinál) Tancson, Teleki László Gyulánál Kövérhosszúfalun, Teleki Károlynál (Pufinál) Sáromberkén és Teleki Pálnál Budapesten, József téri házában. Ma csak a családi emlékezés tanúskodhat a képek egykori létezéséről. Kelemen Lajos Benczúr Gyulánénak írt leveléből (Kolozsvár, 1922. szeptember 4.) tudhatunk a Telekiek hatvan darabot számláló családi képgyűjteményéről. A nagymama, gróf Esterházy Cecília őrizetében álltak – helyesebben mondva függtek – a piarista templom előtti Mária-szobrot állító göncruszkai gróf Kornis Antal és második felesége, királyhalmi Petki Anna élethű festményei is. A gróf Bethlen Györgyné Majális utcai lakásán 1926. november 17–21. között megrendezett régi műtárgyak kiállításán nem a történelmi arcképcsarnok képei szerepeltek. Kelemen Lajosnak a Művészeti Szalonban megjelent tudósításából ismeretes, hogy a családi gyűjteményből hat, egymásba járó Kornis-címeres poharat, és egy altwien, bástyamotívumos kávétartót tettek közszemlére. A kiterjedt főrangú rokonságra a 18–19. századi családi miniatúra-gyűjtemény hívta fel a figyelmet. Ennek egyik ragyogó rézrámás darabja gróf Mikó Imrét, az Erdélyi Múzeum-Egyesület alapítóját ábrázolta. Ugyancsak az elődökre emlékeztetett a fehér falon félelmetesnek tűnő Kornis-buzogány, és az Apafi korabeli nyeregtakarón elhelyezett kardgyűjtemény. A már említett 1926-os régi műtárgykiállítás beszámolójából köztudomásúak az értékes és féltve őrzött történelmi emlékek. Az egyik kard pengéjén viselte a korát jelölő aranyos évszámot: 1549. A másik, rubinokkal ékesített 16. századi pallosról azt tartotta a hagyomány, hogy a lefejezett Bánffy Dénesnek volt kedves fegyvere. (Honnan sejthette volna szegény, hogy éppen egy ilyen szeretett fegyverfajta vet véget földi pályafutásának.) Teleki Ernő öregkorában sokat betegeskedett, de az óramű pontosságával beosztott baráti látogatások mindig felvidították. Kedvelt időtöltése volt, amikor a „kolozsvári lexikon”, az évszázadot megélt Bocsánczy László, a Kolozsvári Takarékpénztár és Hitelbank volt igazgatója és Nemes István ügyvéd segédletével képzeletben rendre vizitálták a kincses város jól ismert családjait. Szűk baráti köréhez főleg arisztokraták (Apor Márta, Bethlen Béla, Lendvay Gaszton, Nemes Sarolta, Teleki Mihály, Wesselényi Mária), írók (Bajor Andor, Bretter György, Gáll Ernő, Mikó Imre) és művészek (Cseh Gusztáv, Erdős Tibor, Fülöp Antal Andor, Gergely István, Miklóssy Gábor, Nagy Imre, Vetró Artúr, Tassi Demian) tartoztak. Szívesen segített az erdélyi múltat kutató történészeknek, művészettörténészeknek. Járt nála Jakó Zsigmond, Benkő Samu és felesége Nagy Margit, Kiss András, Marica Guy Viorica, Debreczeni László. A leggyakrabban talán Markó Bélával, kedves borbélyával találkozott. 1974-ben rendkívüli öröm érte, szülővárosukban találkozhatott az oly messzi távolba – Buenos Airesbe – emigrált ikertestvérével, Andorral. A „Tempora mutantur et nos mutamur in illis” (Megváltoznak az idők, és mi is megváltozunk bennük) általánosan igaz megállapítása átvitt értelemben rá nem vonatkozott. Soha nem feledkezett meg származása társadalmi kötelezettségeiről, és ennek mindenkori tudatában élte le életét. Szülővárosában hunyt el 1980. november 27-én, életének 79. évében. Néhány nap múlva, a decemberi hónap első napjának délutánján helyezték örök nyugalomra a Házsongárdi temetőben. A gyászjelentőn már nem merült szürkeségbe a neve. A fekete gyászkeretes partecédula méltóságteljesen jelentette, hogy egy széki Teleki halt meg. Úr volt, kolozsvári és erdélyi magyar. Őrizzük emlékét az őt megillető kegyelettel. SAS PÉTER Szabadság (Kolozsvár) 2011. november 14.Kastélynap GernyeszegenTurisztikai márkajegy lehetne Reménysugarat jelenthez az erdélyi nemesi családok leszármazottainak, akiknek elődeit a kommunista rezsim megfosztotta kastélyaiktól, és az 1989 utáni demokratikus kormányok visszaszolgáltatták az épületeket – ahhoz, hogy ezeket hasznosítsák a jövőben – az a vetélkedő, amelyet a PONT Csoport, a Transindex, a Transilvania Trust Alapítvány és az Élő Erdély Egyesület kezdeményezett a világhálón. A Webkastély felhívására 23 csapat nevezett be 200-nál több önkéntessel, hogy egy-egy erdélyi kastélyt felkaroljanak, elsősorban idegenforgalmi szempontok szerint értékesítsenek. A kezdeményezés sikerét igazolta a szombaton délután a gernyeszegi Teleki-kastélyban szervezett kastélynap. Néhány óra alatt a hajdani tébécépreventóriumot – a néhány hónapja gróf Teleki Károlynak és testvéreinek visszaszolgáltatott ősi rezidenciát – több mint 1000 érdeklődő kereste fel. A kastélynap része volt annak a vetélkedőnek, amiben a benevezett csapatok többek között információkat kell szerezzenek a gondozásukba vett kastélyokról, illetve meg kell tervezzék a jövőjét. Megyénkből a gernyeszegi Udvarmesterek mellett a Ludas melletti Magyarózdon a Radák-Pekry-kastélyban szociális intézményt működtető Bonus Pásztorok, illetve az erdőszentgyörgyi Rhédey-kastélyt kezelésbe vevő Grófok neveztek be. Nem könnyű a megyénkbeli csapatok dolga, hiszen méltó ellenfeleik vannak, vetélytársaik Erdély igen jelentős főúri épületeinek (Szilágynagyfalu – báró Bánffy-kastély, Szamosújvár – Kornis-kastély, Magyarberkesz – Péchy-kúria, Marosillye – Veres bástya, Csíkszentimre – Henter-kúria, Erdőd – erdődi vár, Vajdahunyad – várkastély, Gyergyószentmiklós – Lázár-kastély, Nagykároly – Károlyi-kastély, Sándorhomok – Berenczei Kováts-kúria, Csíkszereda – Lázár-kúria, Zabola – Mikes-kastély, Székelyhíd – Stubemberg-kastély, Olasztelek – Daniel-kastély, Árkos – Szentkereszty-kastély, Székelytamásfalva – Thury-Bányai-kúria, Balázsfalva – Apafi-kastély, Maroshévíz – Urmánczy-kastély, Válaszút – Bánffy- kastély, Csíkszereda – Mikó-vár) az elővitelét, promoválását vállalták fel. (Sz. m.: részletek a www.webkastely.ro – honlapon.) Gernyeszegen az önkéntes idegenvezetőknek szusszanásnyi idejük sem volt, annyian várakoztak a kastély kapujában, hogy csoportonként végigjárják a volt egészségügyi intézmény által kiüresített épület termeit. S bár a kiállított fényképeken láthattuk, hogy régi pompájából szinte semmi sem maradt, azért akadt látnivaló: az ebédlő freskói és csillárai, a szépen faragott ajtók, néhány kandalló, az ötletes korabeli fűtésrendszer, a nagy tálalót ellátó kiszolgálórendszer (étellift a konyhából és falba épített vízmelegítő üst), amely megúszta a szocializmus éveinek rombolását. Voltak olyanok is, akik távoli városokból, sőt többen a fővárosból látogattak el Gernyeszegre. Több helybéli évtizedek óta először lépte át a kastély kapuját, s olyan idősek is voltak, akik még emlékeztek és találkoztak is az államosítás előtti tulajdonosokkal. Mi több, beszélhettünk a hajdani angolkertet gondozó kertész dédunokájával, aki büszkén készített fényképet az igen ritka, több száz éves páfrányfenyő előtt, amelyet valószínűleg az őse ültethetett. Weisz Szidónia történész – csoportunk idegenvezetője – elmondta, a kastély örökösei örömmel fogadták a kezdeményezést és anyagilag is támogatták a rendezvényt sok más szponzor mellett. Még nem döntötték el, miként hasznosítják az épületet, amely igen nagy befektetést igényel, hiszen sürgős állagmegőrzési munkálatokat kell végezni rajta. A parkot is felújítanák, s ez is jelentős anyagi ráfordítást igényel. A webkastély csapatának tudomása szerint a Brüsszelben élő Teleki Kálmán hazaköltözne, hogy személyesen is tegyen valamit az örökség megőrzéséért, értékesítéséért. A Grófok csapatának ötletei is kiegészítik majd azt az elképzelést, amely egy új korszakot nyithat a gernyeszegi kastély életében, amely akár része lehet egy – a franciaroszági Loire völgye mintájára összeállított – eredeti turisztikai márkajegynek, a Maros menti kastélytúrának. S az sem kizárt, hogy a vetélkedőnek köszönhetően akár Erdély-szerte fellendül a kastélyturizmus és természetesen az ezt kiegészítő idegenforgalmi szolgáltatások, amelyek fogódzók lehetnek a gazdasági válságban. A gernyeszegi kastélynap látogatási naplójának bejegyzéséből ítélve lenne igény erre határon innen és túlról is, csupán összefogás kellene – önkormányzatok, civil szféra, magántőke –, hogy a több évtizedes történelmi sebeket begyógyítsák. Hosszú távon megéri! Vajda György Népújság (Marosvásárhely) 2013. augusztus 20.Elsüllyedt világA kolozsvári Világhírnév Kiadónál jelent meg Lőwy Dániel legújabb könyvbe foglalt remeke, melyben továbbra is teljesíti azt az önként felvállalt fogadalmát, hogy a nagyvilágnak elmondja azokat a körülötte levő eseményeket, melyeket elolvasva, erősítheti az emberek közötti megértést, párbeszédet, valamint az életbe vetett hitet. Könyvének címe- Károlyka gróf díszfogata- jól érzékelteti a szerző szándékát. Keresztmetszetet adni egy olyan korról, mely a XX. század fergeteges viharaiban olyan változásokon ment keresztül, amelyek nagyon sok hagyományt változtattak meg gyökereiben, de sokszor a keserves, kegyetlen és embertelen események sem tudták eltüntetni azt, ami benne értékes volt. Erről a korról számos írás jelent meg, melynek következtében újat mondani nagyon nehéz, de nem lehetetlen. Lőwy Dániel sajátos formában ráérez arra a fonalra, melyben úgy tud bemutatni egy életformát, hogy az az olvasóinak olvasmányos, tanulságos és élvezetes legyen. Károlyka, nem más, mint az egyik legismertebb erdélyi nemes családban született gróf Teleki Károly születetett 1930-ban Kolozsváron. Majd Sáromberkére kerül. Az ottani kastélyban nevelkedik. Mikor eljönnek az iskolaévek, először magántanítók, nevelőnők képezik. Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának Angol Internátusában folytatta tanulmányait 1941 szeptemberében, ahol kimagasló tanulmányi eredményről tett tanúbizonyságot. Különösen a matematikában és természettudományokban jeleskedett. Pécsre kerül. Fiatalon elmenekül az országból Ausztriába. Ott később német nyelven érettségizik Bécsben. Beiratkozik a grázi egyetemre. Technische Universitat Graz. Emigrál az Egyesült Államokba. Beiratkozik a Massachusetts Institute of Technology-ra, és gépészmérnöki diplomát szerez, majd mesterfokozatot nyer gépészmérnöki szakterületen. Szakmai pályafutását a repülés- és űrtechnológiának szentelte. Részt vett az első űrhajók és a továbbiak tervezésében. Tervező mérnökként jelen volt a Cape Kennedy Kilövő Állomáson valamennyi űrhajó kilövésén, majd Kaliforniában részt vett az űrhajó működésének kiértékelésén. Ő volt az, aki felügyelte az űrhajók hasznos tehervitelének a biztonságát. E tevékenységéért a NASA-tól több kitüntetést is kapott. Főmérnöki beosztásban a Landsat nevű kommunikációs szatellit tervezője és kivitelezője volt. (A szakmai életrajzot Teleki Kati állította össze.) Ezek után nyugodtan állíthatjuk, az űrprogramban jelentős szerepet játszott egy magyar gróf is, aki nem volt más, mint gr. Teleki Károly. Akire mi csak büszkék lehetünk, hiszen azt bizonyította életével, és munkásságával adottságai megfelelnek minden követelménynek. Gondolkodásban, tevékenységben távol áll attól a képtől, melyet a különböző rendszerek, nagyon sokakban az elnyomás korszakaiban igyekeztek kiépíteni az Erdélyben nevelkedett arisztokráciáról. Lőwy Dániel a kolozsvári Babeş- Bolyai Tudományegyetem Kémia karán szerzett diplomát és jelenleg több mint 21 éve Washingtonban él, ahol a Marylandi Egyetem tudományos főmunkatársa és a Virginia Állam-beli Alexandria Nova Egyetemének docense. Mivel vonzódása az irodalmi életben is tekintélyes. Kolozsvár napilapjában is több írása jelent meg. Közölt a Korunkban. Budapesten kiadott Panoráma magazin folyóirat tudósítója. A Dunánál c. művelődési folyóirat főmunkatársa, a New Yorkban megjelenő Amerikai Magyar Népszava Szabadság szerkesztőségi tagja, 2006-2007 között a Washingtoni Magyar Klub társelnöke, majd az elnöke (2007. december – 2009. január). Több könyv szerzője. A könyvről Lőwy Dániel nem véletlenül vette észre a több évtizede Amerikában élő magyar gróf Teleki Károlyban azt az irodalmi lehetőséget, amit könyvbe sűrítve most jelentetett meg. Hiszen a főúri világ rejtelmes rezdülései az olvasókat, különösen, ha még jól is van tálalva, lekötik. Olvasván a könyvet megállapíthatjuk, beszélgetésre épülő családregény, amit a napokban mutattak be. A könyvet a Világhírnév Kiadó adta ki, a Fehér Holló sorozatban (szerkesztője Szabó Csaba). A borítóterv Szabó Gellért munkája. A borítólapon látható gr. Teleki Károly fiatalkori fényképe (1943), a hátlapon Melka Vince festménye a sáromberki kastélyról. A kötet grafikai illusztrációi, linómetszetei Balázs Ernő munkája. A „Hetedfél évtized múltán felidézett letűnt életvitel” című fejezetben a szerző elmondja, Teleki Károllyal a Washingtoni Magyar Klubban ismerkedett meg. A beszélgetésüket kötetbe foglalta. „Amit a beszélgetések során felidézett, egyedi megközelítés: gyermekszemmel felmért családi viszonyok, rácsodálkozás a kastély életére, és az egykori, gyorsan kibontakozó értelmű kisfiú által becserkészett mozgástér, illetve feltérképezett világ…Amit gr. Teleki Károly elmondása megörökít, elsüllyedt világ. A kastély mindennapjai és ünnepnapjai, reggeli lovaglással, emlékezetes vendégségekkel, hajtóvadászatokkal vagy magaslesből lőtt őzekkel…” Beszélt a szüleiről, apjáról, Károly grófról, akit a társaságban Pufiként ismertek. Az édesanyja Teleki Gemma. Marosvásárhelyen „virágárus grófné-ként ismerték.” Portréját ismerhetjük meg, aki az otthonmaradást választotta a kivándorlás helyett, vállalva annak minden nyomorúságát, megpróbáltatásait. Az elmúlt rendszerben pincelakásban lakott Marosvásárhelyen. Bár lehetősége lett volna, hogy jobb életfeltételek között éljen, vállalta ezt az életformát. Egyik TV interjúban arra a kérdésre, miért nem megy ki a külföldön élő gyermekeihez, azt válaszolta: „Igen, jól élnek, de igazából hazájuk nincs. Ő hazament, ő a földhöz ragaszkodott”. Rendkívül pozitív életszemlélete volt. De a Teleki család más tagjairól is érdekes emlékei vannak, mint például Teleki Sámuelről, a híres Afrika-kutatóról, vagy Teleki Béla erdélyi politikusról. A kötet szerzőjére jellemző a nagyfokú dokumentáltság. A Függelékben megtalálható a könyvben szereplő Teleki család tagjainak életrajza, a kötetben szereplő más személyek életrajzi adatai. Az olvasó megismerheti a sáromberki Teleki kastély, a sárospataki Teleki kastély, a tancsi Földvári –Teleki udvarház, a marosújvári Mikó- Teleki kastély rövid történetét. Megtudható, melyek voltak a főúri városi Teleki házak Kolozsváron és Marosvásárhelyen. A Jegyzetek-című fejezetben a beszélgetés során felmerült események, adatok forrásait, jelöli meg. Szemléletessé teszi a könyvet a fekete- fehérben bemutatott Fényképalbum. A szerzőt kérdeztem Lőwy Dániel elmondta, 2007-ben rögzített beszélgetések alapján született meg ez a családregény. A beszélgetések magyar nyelven zajlottak le. A szerző számolt azzal a ténnyel, hogy a beszélgetőtárs emlékképe egyes esetekben pontatlanságot is tartalmazhat, 75 év távlatából. Emiatt az adatokat, a történésekre vonatkozó beszélgetés tényanyagát ellenőrizte, megjelölve a forrásokat (Jegyzetek). A beszélgetésekben részt vett Teleki Károly második felesége, Teleki Károlyné Pesthy Katalin is, önéletrajza megtalálható a kötetben. Fontos volt a nevek azonosítása, hiszen a családban csak Károly névvel több személy szerepel. A beszélgetés során sok apró részlet, kitérő bukkan elő, ami nem feltétlenül vált ki érdeklődést az olvasónál, mert szubjektív értékű. Információözönben az ember elveszhet. Emiatt szükséges az információk szelekciója. Az elmondottakban néha ellentmondások jelentkeztek. Fontosnak tekintette, hogy a családtörténeti emlékezés tényanyagának elemzését, azonosítását. A rendkívül olvasmányos könyv magával ragadja az olvasó figyelmét. Számomra élményt jelentett a Károlyka gróf díszfogata-című, beszélgetős családregény olvasása. Csomafáy Ferenc erdon.ro 2016. március 15.Könyvbemutatóval emlékeztek az Afrika-kutatóraSáromberke és a Telekiek Pénteken délután gazdag kulturális programmal, könyvbemutatóval emlékeztek a sáromberkiek az Afrika-kutató Teleki Sámuelre halálának 100. évfordulóján. A megemlékezés koszorúzással kezdődött a Teleki-kriptánál, majd ezt követően a református egyház gyülekezeti termében folytatódott. A tavaly felújított sáromberki Teleki-kriptában nyugszik – családtagjai mellett – az utazó Teleki Sámuel, a könyvtáralapító gróf dédunokája, aki egykor közel 3 ezer kilométert tett meg afrikai expedíciója során. A kriptánál a Patronus Pro Sarumberg Egyesület tagjai koszorúztak, Nagy-Vajda Domokos tanár a civil szervezet nevében méltatta a 100 éve elhunyt Teleki Sámuelt. A református egyház gyülekezeti termében több mint hetven személy jelenlétében tartották Berekméri D. István: Sáromberke és a Telekiek című könyvének bemutatóját. A szerző ny. történelemtanár, aki pedagógusi munkájának nagy részét – több mint 25 évet – Nagyernye község iskoláiban fejtette ki, és ebből is 20 évig Sáromberkén tanított. Berekméri D. István Bethlen Gáborról írt kötete 2014-ben a Romániai Magyar Pedagógusszövetség elismerésében részesült, 2015. március 15-én az RMDSZ Maros megyei szervezete a Könyv és Gyertya díjat adományozott a sáromberki pedagógusnak. Sáromberkének két nagy utazója van A könyvbemutató résztvevőit elsőként a házigazda szerepét betöltő Porkoláb Levente református lelkipásztor köszöntötte. Bibliarészletet olvasott fel, majd a sáromberkiek és a Teleki család nevében köszönte meg Berekméri D. István újabb könyvét. "A tanár úr letette elénk mindazt, ami a szívében és ami a fejében volt, elraktározva a sáromberki Telekiek múltját. Azokat a gazdag gondolatokat, érzelmeket osztotta meg velünk könyvében, amiket hosszas kutatómunka előzött meg. Bátran merem kijelenteni, hogy Sáromberkének nem egy, hanem két nagy utazója van, hiszen Berekméri D. István is gondolatban bejárta Teleki Samu útját" – hangsúlyozta a lelkész. A Teleki család részéről a Kanadában élő Teleki Samu, az Afrika-kutató unokaöccse az emlékünnepség szervezőit és résztvevőit levélben üdvözölte, sorait Kozma Mónika olvasta fel. "Meghatott, hogy a sáromberkiek mily’ sok időt fordítottak az ünnepség megszervezésére, amit a család nevében köszönök. Sajnálom, hogy nem vehetek részt az eseményen és nem tudunk együtt ünnepelni, de mindenkit szeretettel üdvözlök" – üzente az utolsó sáromberki gróf, Teleki Károly fia. A kötet méltatása A Sáromberke és a Telekiek c. könyvet Nagy-Vajda Domokos tanár méltatta. A jelenlévők megtudták, hogy a kötet 2016. március 10-re készült, Teleki Samu halálának 100. évfordulójára. A könyv első része a település történetének a rövid bemutatásával kezdődik, amíg Teleki- birtok lesz (1674), majd Teleki Sámuel könyvtáralapító-kancellár életét és tevékenységét mutatja be, függelékkel ellátva. A második rész az Afrika-utazó Teleki Samuról szól, de ugyancsak Sáromberkéről indul ki, majd az expedíció 1887-1888-as útját követi, melyet Teleki Ludvig Höhnellel tett Kelet-Afrikában, és amelynek során felfedezték a Rudolf- és Stefánia-tavakat, valamint a Rudolf-tó déli oldalán levő Teleki-vulkánt (646 m). Lényegében ez a második rész a terjedelmesebb, hisz az alkalomhoz, a századik évfordulóhoz igazodik. "A szerző sikerrel használta fel mindazt az anyagot, amit az expedíció két vezetője – Höhnel és Teleki – papírra vetett, de az expedícióra vonatkozó egyéb ismeretanyagot is. A II. Rákóczi Ferencről és a Bethlen Gáborról írt történelmi témájú könyvek után a Sáromberke és a Telekiek a szerző immár 3. verses formájú, felező tizenkettesben megírt történelmi munkája. Utóbbi ezenkívül földrajzi, természetrajzi és etnográfiai tekintetben is jelentős" – tette hozzá Nagy-Vajda Domokos. A könyvismertető után Jánosi Ferenc, Nagyernye község polgármestere gratulált meleg szavakkal a szerzőnek, majd Mezei Ildikó nyugalmazott magyartanár szólt elismerő szavakkal Berekméri D. Istvánról. "A tanár úr volt kitől örökölje képességeit, tehetségét, hiszen korábban már nagyapja is tollforgató ember volt, idős korában részletesen lejegyezte emlékeit" – mondta a magyartanár. A szerző vallomása Elmondása szerint Berekméri Domokos István azért választotta – korábbi munkáihoz hasonlóan – most is a felező tizenkettest, hogy lehetősége legyen ez alkalommal is a nagy mennyiségű ismerethalmaz sűrítésére, tömörítésére, hiszen egyrészt az emberek olvasásra szánt ideje kevesebb napjainkban, másrészt a szerző sajátosan egyedi jellegű munkája jobban láthatóvá lesz. Említésre méltó, hogy a könyvben megtaláljuk a különböző afrikai törzsek – maszáj, kikuju, szuk, turkána stb. – pontos leírását gazdasági, társadalmi és etnográfiai szempontból, de érdekes a kelet-afrikai törzsek társadalmi szerkezeteinek a bemutatása is. (pl. Szembodzsa szultánsága, Miriali szultán hét kis királysága stb.). A szerző mindvégig hangsúlyozza az európai és afrikai kultúra és civilizáció találkozásának pillanatait, pl. cserekereskedelem vagy a hongók (kölcsönös lefizetések) alkalmával. Rámutat ugyanakkor arra, hogy Teleki igazi földrajzi felfedező, ellentétben pl. Fischerrel, aki német ügynökként járt a térségben, s az európai gyarmatosító érdekeket képviselte. Teleki barátságosan viszonyul a bennszülöttekhez, ritkán ütközik velük és csak védekezésképpen. Élelmiszereiket sem kobozza el, csupán egyszer, az ultima ratióhoz való folyamodásként engedi meg az állatlopást a szukoknál azért, hogy emberei ne haljanak éhen. A könyvbemutatón a szerző hangsúlyozta, hogy ellentétben a nyugat-európai Afrika-utazókkal, Teleki igazi földrajzi felfedező, aki nem gyarmatosító érdekeket képvisel, hanem egy akkor még "terra incognitát" (ismeretlen vidéket) járt be Kelet- Afrikában utazótársával, Ludwig Höhnellel, és a közel 250 fős verbuvált hadával, melyben a pagazik (teherhordók), aszkárik (teherhordókat felügyelők és segítők) mellett afrikai utazókat, karavánokat kísérő vállalkozókat, őrző-védő csoportot (Dzsumbé Kimemeta, Dualla Idrisz), tolmácsokat is találunk. Érdekességként elmondta, hogy ellentétben az akkori Afrika-utazókkal, Teleki Samu kelet-afrikai expedícióját saját költségéből fedezte, ennek összege 130.000 koronára tehető, mely hozzávetőleg 4 kg színaranynak felel meg. A könyv grafikája, a design is tetszetős, a hátsó borítólap alkalomhoz illő, szellemes: "A két Telekinek emeltem kalapot,/ Hiszen mind a kettő Sáromberkén lakott./ Sámuel könyvekkel gyújtotta a lángot,/ Samu tágította a földi világot!" A kötet a marosvásárhelyi Media Image Kiadó gondozásában jelent meg. Az ünnepséget, amely a kötet dedikálásával és kötetlen beszélgetéssel ért véget, Porkoláb Orsolya orgonajátéka, Berekméri Réka gitárjátéka, Berekméri István és Catana Cristina szavalatai tették színesebbé. Porkoláb Ildikó tanítónő részleteket olvasott fel a könyvből. Berekméri Edmond. Népújság (Marosvásárhely) 2016. április 27.A Teleki-kripta felújítását tervezikA közeljövőben egy különleges műemlék, a Teleki-kripta felújítását tervezik Marossárpatakon. Orbán János művészettörténész szerint az értékes építményt úgy kell restaurálni, hogy eredeti formáját megtartsa, értékeit megőrizze. Mint ismeretes, Marossárpatak két műemlékkel dicsekedhet: a Teleki-kastéllyal és a Teleki-kriptával. Az alsó udvari kastélyban, amely 1872-ben épült, ma is gyönyörködhetünk, a község központjában található épület minden bizonnyal megragadja az átutazók figyelmét. 1945-ben államosították, utolsó tulajdonosa Teleki József volt. Az épület az idők folyamán többféle rendeltetéssel bírt: volt iskola, kultúrotthon, gyermekotthon, jelenleg kórházotthon. A település másik műemléke a Teleki-kripta, amely a 19. század első éveiben épült. Ide temetkeztek egykor a sárpataki Teleki család tagjai. A piramis alakú sajátos építmény hosszú évtizedekig romosan állt. 2007 őszén négy helyi tanácsos saját költségére rendelt és szereltetett vasrácsot a műemlék bejáratához, hogy megakadályozza a sírgyalázók behatolását. A marossárpataki önkormányzat előzőleg szakembert kért fel arra, hogy véleményt mondjon a kripta jelenlegi állapotáról, s tanácsot adjon a műemlék felújítását illetően. A sáromberki születésű Orbán János művészettörténész már akkor elmondta: először is a rendelkezésre álló egyszerű eszközökkel – védőrács felszerelése, az épület környékének karbantartása, a gyomok, cserjék rendszeres eltávolítása – lehet megakadályozni az értékes műemlék további pusztulását, a felújítást pedig csakis szakképzett restaurátorok és építészek végezhetik majd, hiszen a lepusztult belső és a különleges faragott kőelemek helyreállítása kényes és hozzáértést igénylő feladat lesz. De sajnos, meglehetősen költséges is. Az elmúlt években a helyi önkormányzat nem tudott pénzt elkülöníteni erre a célra, hiszen az építészeti tervek, a kivitelezési munkálatok és a kőrestaurálás összértéke meghaladja anyagi lehetőségeit. A marossárpataki Teleki-kripta története A művészettörténész kérdésünkre elmondta: az ún. régi kastély dombjának keleti oldalában kialakított Teleki-kripta, melynek bejárata elé két zömök, dór fejezetes oszlopot állítottak és faragott mészkőből készített, piramist idéző falazatot raktak, különleges formája, jó arányai és kivitelezésének igényessége révén igen értékes műemlék még mai, lepusztult formájában is. A belső tér oldalfalaiban alakították ki a sírokat, az ezek fölötti téglalap alakú falfülkéket vélhetően a feliratos sírkövek számára hozták létre. Az épületbelső nagyon megrongált, a sírkövek egy része eltűnt. Ma többek között Teleki Mihály, Teleki Eszter, Teleki Lajos, Teleki Károly rossz állapotban lévő sírkövei találhatóak még itt. "A kripta építése a XIX. század első éveire tehető, és bizonyára Teleki Domokoshoz, Torda vármegye főispánjához, a marosvásárhelyi Bernády téri Teleki-palota építtetőjéhez köthető, hiszen róla tudjuk, hogy szülei, a család sárpataki ágát megalapító Teleki Lajos és Telekiné Bethlen Kata sírja fölé, az ide készített "piramis" aljába 1808-ban latin feliratos sírkövet helyezett. Ha hihetünk ennek az adatnak, a szép építmény meglehetősen korai erdélyi példája ennek a síremlékformának, egyben a század elején divatba jött klasszicista építészeti formanyelv egészen különleges változatát idézi" – nyilatkozta a művészettörténész. Valami elkezdődött… A közelmúlt fejleményei azzal biztatnak, hogy jobbra fordulhat a kripta sorsa, nemrégiben gróf Teleki Kálmán, a gernyeszegi Teleki-kastély örököse és a budapesti Forster Központ műemlékes szakemberei is érdeklődtek állapota felől. Néhány héttel ezelőtt Teleki Kálmán és Orbán János Kozma Barna polgármester jelenlétében megtekintette a műemléket és a felújítás konkrét részleteiről tanácskoztak. Április 23-án, szombaton a szakemberek (Orbán János művészettörténész és Ferenczi Márton régész) megtisztították és leltárba vették a kripta még meglévő, szabadon álló sírköveit. Méréseket végeztek, fényképek készültek, rövidesen pontos rajzdokumentáció készül a kövekről. Sor került a kripta külsejének részleges letakarítására is (orgona-bokrokat, gyomokat távolítottak el); a munkálatok a közeljövőben folytatódnak. A helyiek szándéka szerint restaurálási tervnek kellene készülnie az értékes műemlék rendbetételéhez. Közös összefogással – anyaországi pályázati pénz, helyi önkormányzati támogatás és a Teleki-utódok hozzájárulása – a sárpatakiak megpróbálják felújítani Erdély egyik legrégebbi piramis alakú kriptáját, a falu épített örökségét képező műemléket. Berekméri Edmond Népújság (Marosvásárhely) 2017. október 10.Filmen örökítette meg a marosvécsi találkozókat Kemény János báróCsaládi filmet kevesen forgattak a két világháború között Erdélyben, de Kemény János báró közéjük tartozott: a 17. Filmtettfeszt kolozsvári kiadásán az Erdélyi Helikon íróit láthattuk mozgóképen. Az erdélyi irodalom mecénása, az Erdélyi Helikon megszervezője, Kemény János báró nemcsak szenvedélyes vadász volt, kedvtelései közé tartozott a fényképezés és a filmkészítés is. Mindez akkor derült ki, amikor Czigány Zoltán filmrendező az 1990-es évek elején kalandos módon bukkant rá Párizsban a 9,5 miliméteres tekercsekre és felhasználta azokat a Kemény János báró filmjei című 1992-es dokumentumfilmjében. Ezt a filmet láthatta hétvégén a kolozsvári közönség, maguk a tekercsek ugyanis jelenleg a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban található Kemény-hagyatékban várják, hogy sor kerüljön a digitalizálásukra, tudtuk meg a filmvetítés utáni beszélgetésen. Czigány Zoltán filmrendező megkereste azokat az embereket, akik még emlékezhettek a filmtekercseken látható emberekre, levetítette nekik a felvételeket és rögzítette első reakcióikat. Megszólal többek között Kemény Árpád, Marosi Ildikó, Sütő András, Kiss Jenő, Teleki Gemma, de a Kemény-gyermekeket a marosvécsi kastélyban nevelő egykori cselédlány is. A felvételeken vadászzsákmánnyal pózoló Kemény János bárót, szaladgáló gyermekeit és a marosvécsi kastély számos híres vendégét láthatjuk: például Bánffy Miklóst, Tamási Áront, Nyírő Józsefet vagy a jóízűen nevető Teleki Károly grófot. A felvételek alatt és között hallható kommentárokból képet alkothatunk a marosvécsi találkozók hangulatáról, megtudjuk például, hogy Dsida Jenő, aki mindig a toronyszobában kapott szállást, itt olvasta fel először Psalmus Hungaricust. De a film nem áll meg az aranykornál, a megszólalók az államosítás utáni hányattatásokra is utalnak, és néhány felvillanó, retinánkba égő felvételen feltűnnek a kastélyban 2014-ig működő Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ szomorú körülmények között élő lakói. Újabb filmfelvételek kerülhetnek elő A némafilm-felvételek ismétlődéséből látni, hogy a Párizsban előkerült filmanyag nem túl hosszú. „Ez a jéghegy csúcsa” – mondta a Filmtettfeszt keretében szervezett beszélgetésen Szebeni Zsuzsa színháztörténész, a sepsiszentgyörgyi magyar kulturális központ vezetője. Mint mondta, a Petőfi Irodalmi Múzeumban őrzött Kemény-hagyaték teljes átfésülését nyáron kezdték el. „Van olyan boríték, ami nem volt kinyitva, illetve még mindig van a mikrofilmtárban olyan felvétel, leginkább vadászatokról, amelyeknek a feldolgozása mai napig nem történt meg” – magyarázta a kutató, aki azt is hozzátette, hogy vannak olyan filmjelenetek, amelyekhez a Dámvad című, Kemény Jánosról szóló dokumentumfilm készítésekor még nem fértek hozzá, annak ellenére, hogy tudtak a létezéséről. Nagy Kemény Géza, a báró unokája felidézte, hogy a hagyatékot a bukaresti magyar nagykövetség és a MALÉV-járat segítségével juttatták el a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumba, mikor a család úgy döntött, hogy áttelepül Magyarországra. Nem volt egyszerű: a hagyatékot MALÉV feliratú táskákban vitték, hogy ne keltsen feltűnést, hiszen a Securitate figyelte minden lépésüket. Az örökös elárulta, hogy a hagyaték eddigi feldolgozása során a Czigány Zoltán 1992-es filmjében elhangzottakhoz képest számos új információ derült ki, például az, hogy a mészégető munkásként gürcölő írót Petru Groza parancsára helyezték át jobb munkahelyre. Előkerültek ugyanis Petru Groza akkori román miniszterelnök Kemény Jánoshoz magyar nyelven írt, irodalmi értékű levelei, külön érdekesség, hogy az elsőben még elvtársnak, a másodikban már írónak nevezi, a harmadikban pedig már őszinte barátsággal üdvözli. Kemény János válaszai sajnos egyelőre ismeretlenek. Új megvilágításba került Kemény János színháztörténeti szerepe A Kemény család három éve kapta vissza a marosvécsi kastélyt, ahol azóta, a helikoni leszármazottak éves találkozóján több kiállítást nyitottak meg, legutóbb nyáron, éppen Kemény Jánosról. Ez egy „alapkiállítás”, amit témák szerint fejlesztenek tovább, most éppen egy színháztörténeti résszel, mondta el Szebeni Zsuzsa. Mint utalt rá, elképzelhető, hogy Kemény Jánosnak nagyobb szerepe volt a marosvásárhelyi Székely Színház alapításában, mint eddig gondolták, ugyanis előkerült az intézmény részletes költségvetés-tervezete, műsorpolitika-vázlata az író kéziratai között. „A történelmi körülmények nyilván nem tették lehetővé, hogy exponálja magát” – magyarázta a színháztörténész. A feldolgozás alatt álló hagyaték több kincset tartalmaz még, hívta fel a figyelmet Szebeni Zsuzsa: egy „nagyon komoly” történelmi családregény vázlatát, Bánffy trilógiájának párhuzamát, személyes hangvételű jellemzéseket irodalmi személyiségekről, illetve a helikoni jegyzőkönyvekben olyan meglátásokat az erdélyi színház, mozi, vagy múzeum helyzetéről, amelyeket ma felmerülő kérdések kapcsán is lehetne hasznosítani. Amellett, hogy minden más erdélyi arisztokratánál többet költött a kultúra támogatására, például megmentette a kolozsvári színházat egy óriási válságtól, Szebeni Zsuzsa abban látja Kemény János jelentőségét, hogy volt diplomáciai érzéke, a sokféle erdélyi értelmiségit együttműködésre bírni. maszol.ro lapozás: 1-8
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
